Több száz újságírónak mutatták be Izraelben a Hamász kegyetlenkedéseit
A felvételeket eddig nem publikálták még sehol.
Az IDF szerint a Hamász szándékosan helyezett katonai műveleteket „újságírók és civilek közelébe”.
Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) a Reuters pénteken közzétett jelentése szerint közölte a nemzetközi hírügynökségekkel, hogy nem tudják garantálni a Gázából tudósító újságírók biztonságát. A Reuters és az Agence France Presse (AFP) nemzetközi hírügynökségek a héten felvették a kapcsolatot az izraeli hadsereggel, hogy biztosítsák, a Gázai övezetben tartózkodó újságíróik nem lesznek izraeli légicsapások célpontjai.
Ezt is ajánljuk a témában
A felvételeket eddig nem publikálták még sehol.
A CNN cikke szerint az IDF levélben válaszolt mindkét ügynökségnek, amelyben azt írta, hogy „a Hamász minden katonai tevékenységét célba veszik Gáza egész területén, és ilyen körülmények között nem tudják garantálni [munkatársaik] biztonságát, ezért nyomatékosan felszólítják őket, hogy tegyenek meg minden szükséges intézkedést biztonságuk érdekében”.
A levélben az is szerepel, hogy a Hamász szándékosan helyezett katonai műveleteket „újságírók és civilek közelébe”. A palesztin terrorszervezet egyelőre nem válaszolt arra a kérdésre, hogy igazak-e ezek az IDF által felhozott állítások.
Nyitókép: Ashraf Amra / Anadolu via AFP
Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.
Irán megduplázta hadgyakorlatait, hogy erőt demonstráljon a növekvő nemzetközi nyomással és regionális fenyegetésekkel szemben.
Az izraeli védelmi miniszter kijelentette, hogy Izrael lerombolja az Irán támogatását élvező jemeni felkelők stratégiai infrastruktúráját.
Az izraeli Moszad egyik legösszetettebb titkos művelete, amelyet több mint tíz éven át terveztek, 2024 szeptemberében lépett működésbe.